Az erdőgazdálkodás alapvetően a rend szeretetére épül. Tervezhetőségre, kiszámíthatóságra, ismételhető folyamatokra. Nem véletlenül: a fa hosszú idő alatt nő, a döntések évtizedekre hatnak, a hibák későn derülnek ki. Ebben a világban érthető igény a stabilitás. Csakhogy az a stabilitás, amelyet mi keresünk, sokszor nem esik egybe azzal, ahogyan az erdő működik.
Az erdő nem stabil rendszer. Folyamatosan változik, reagál, átrendeződik. A klíma, a víz, a talaj, a zavarások mind alakítják. Az erdőgazdálkodás viszont gyakran úgy viszonyul ehhez a változáshoz, mint zavaró tényezőhöz. Valamihez, amit kezelni, fékezni, kordában tartani kell. Nem azért, mert rosszindulatú lenne, hanem mert a szakma logikája erre tanít.
Az erdőgazdálkodás jelentős része állapotokban gondolkodik. Meghatározott fafajokból álló, adott szerkezetű, meghatározott növekedési ütemű erdőket tekint ideálisnak. Ezek az állapotok számunkra hasznosak: jól termelnek, kiszámíthatóak, gazdaságilag értelmezhetők. A gond ott kezdődik, amikor ezeket az állapotokat akkor is fenn akarjuk tartani, amikor a természeti feltételek már nem támogatják őket. (Lásd: → A természet nem állapotokat őriz, hanem folyamatokat működtet)
Ilyenkor az erdőgazdálkodás óhatatlanul harcba kerül a természetes folyamatokkal. A szárazodással, az átalakuló fajösszetétellel, a spontán szerkezetváltozással. Az erdő „nem azt csinálja”, amit várnánk tőle, ezért beavatkozunk. Újraültetünk, visszanyomunk, korrigálunk. Nem egyszer azért, hogy egy korábbi, számunkra kedvező állapotot állítsunk vissza, még akkor is, ha annak ökológiai alapjai már meggyengültek.
Ennél is tovább megyünk akkor, amikor kifejezetten nem természetes erdőállapotokat hozunk létre. Olyan erdőket, amelyek önmagukban nem lennének hosszú távon életképesek. Ezek az állományok csak folyamatos munkával tarthatók fenn: beavatkozással, pótlással, védelemmel. Ha ezt a munkát abbahagynánk, az erdő gyorsan más irányba indulna el. Nem azért, mert „elromlana”, hanem mert visszatérne a saját működési logikájához. (Lásd: → Fenntartott erdők – állapotok, amelyek folyamatos beavatkozást igényelnek)
Ez a helyzet ritkán kerül kimondásra. Pedig fontos lenne. Mert ezekben az esetekben nem az erdőt szolgáljuk, hanem egy elképzelt állapotot védünk az erdővel szemben. És minél erősebben ragaszkodunk ehhez az állapothoz, annál több energiát kell belefektetnünk a fenntartásába.
A változás elleni munka sokszor a félelemből táplálkozik. Attól félünk, hogy ha elengedjük a kontrollt, akkor elveszítjük az erdőt. Hogy ha nem avatkozunk be, akkor pusztulás következik. Pedig gyakran nem pusztulásról van szó, hanem átalakulásról. Olyan folyamatról, amelynek kimenetele bizonytalan, de nem feltétlenül rossz.
Az erdőgazdálkodás történetileg sikeres volt abban, hogy erdőket hozzon létre, fenntartson, növeljen. Ez tény. De a 21. század kihívása már nem elsősorban az, hogy erdőt „csináljunk”, hanem az, hogy megértsük, mikor kell hátralépni. Mikor kell felismerni, hogy a természetes folyamatok nem ellenségei a szakmának, hanem jelzések.
Amikor az erdőgazdálkodás a változás ellen dolgozik, valójában önmagát fárasztja ki. Egyre több beavatkozásra van szükség, egyre kevesebb tartalék mellett. A rendszer látszólag működik, de csak addig, amíg energiát pumpálunk bele. Ez nem fenntarthatóság, hanem fenntartás.
A kérdés nem az, hogy kell-e erdőgazdálkodás. Inkább az, hogy milyen erdőgazdálkodásra van szükség egy olyan világban, ahol a változás nem kivétel, hanem alapállapot. Olyanra, amely nem állapotokat őriz minden áron, hanem folyamatokat ért. Amely nem minden eltérést tekint hibának, hanem tanul belőlük. Amely nem fél attól, hogy az erdő másképp alakul, mint ahogyan megszoktuk.
Talán az egyik legnehezebb felismerés az, hogy az erdőgazdálkodás nem attól válik gyengévé, ha elenged bizonyos kontrollt, hanem attól, ha ragaszkodik hozzá akkor is, amikor már nem működik. A változás nem az erdő ellensége. Csak akkor válik azzá, ha mi annak tekintjük.
Az erdő nem akar harcolni velünk. Csak figyelmet kér.
———————————————————————————————————————————————
Ez az írás az „Egy új gondolkodás az erdőről és a természetről” című sorozat része.
A gondolati ív további állomásai [itt érhetők el →].
———————————————————————————————————————————————-
Témához kapcsolódó írások a sorozatból:
→ Fafajválasztás klímaváltozás idején – biztonságkeresés vagy alkalmazkodás?