Van egy erdőalak, amely első pillantásra megnyugtató. Zárt koronaszint, rendezett szerkezet, „szép” állománykép. Olyan erdő, amelyről könnyű elhinni, hogy jól van. Ezeket az erdőket hívjuk fenntartott erdőknek. Nem azért, mert önmaguktól fennmaradnának, hanem mert folyamatos munkával fenn kell tartani őket.
A fenntartott erdő nem működő rendszer, hanem egy állapot. Egy pillanatfelvétel, amelyet újra és újra vissza akarunk állítani. Amikor ez sikerül, elégedettek vagyunk. Amikor nem, akkor beavatkozunk. És amikor még így sem marad meg, akkor gyakran a természetet hibáztatjuk. Pedig a probléma nem ott van.
Az ilyen erdők lényegükből fakadóan állandó konfliktusban állnak a természetes folyamatokkal. Az erdő ugyanis nem állapotokat tart fenn, hanem folyamatokat működtet. Fajok jönnek és mennek, szerkezetek átalakulnak, fényviszonyok változnak, a talaj lassan reagál. Amikor mi egy adott állapothoz ragaszkodunk – egy fafaj-összetételhez, egy záródáshoz, egy korosztály-szerkezethez –, akkor óhatatlanul szembe kerülünk ezzel a dinamikával.
A fenntartott erdő ezért igényel állandó harcot. Harcot az újulással szemben, ha az nem „odaillő”. Harcot a természetes pusztulással szemben, ha az rontja az összképet. Harcot a diverzitással szemben, ha az „kezelhetetlenné” válik. Ezek a harcok sokszor láthatatlanok, adminisztratívak, technikaiak, de a lényegük ugyanaz: meg akarjuk állítani az időt. (Lásd: → A rendezetlenség mint az átalakulás természetes állapota)
Ez a logika mélyen beépült az erdészeti gondolkodásba. Nem rossz szándékból, hanem megszokásból. Az erdőgazdálkodás hosszú ideig arra törekedett, hogy kiszámítható, tervezhető, homogén rendszereket hozzon létre. Ezek a rendszerek egy ideig működtek is – különösen stabil klimatikus körülmények között. Csakhogy ez a stabilitás megszűnt.
A klímaváltozás nem azért okoz válságot ezekben az erdőkben, mert „túl gyors”, hanem mert leleplezi a fenntartottságukat. Megmutatja, hogy amit eddig működőképesnek hittünk, az valójában csak addig volt életképes, amíg a környezet támogatta. Amint ez a háttér megváltozik, az erdő összeomlik – vagy legalábbis folyamatos mentésre szorul.
Ekkor kezdődik az igazi harc. Új fafajokat hozunk be, intenzívebb kezeléseket alkalmazunk, védekezünk kórokozók ellen, újratervezünk. Minden lépés újabb energiát igényel. És minél több energiát fektetünk bele, annál nehezebb belátni, hogy talán maga az alapfeltevés volt hibás.
A fenntartott erdők egyik nagy csapdája, hogy látszólag rendet sugároznak. Ez a rend azonban nem a rendszer belső működéséből fakad, hanem a külső kontrollból. Amikor ez a kontroll megszűnik – akár csak átmenetileg –, a rendszer gyorsan szétesik. Nem azért, mert gyenge, hanem mert soha nem tanult meg önállóan működni. (Lásd: → Mit őrzünk meg az erdőből – és milyen következményekkel?)
Ezzel szemben azok az erdők, amelyek elviselik a rendezetlenséget, a foltos szerkezetet, az átmeneti káoszt, sokkal kevesebb „harcot” igényelnek. Nem azért, mert tökéletesek, hanem mert képesek alkalmazkodni. Nem kell őket állandóan javítani, mert nem egy ideálhoz mérjük őket, hanem a saját működőképességükhöz.
A kérdés tehát nem az, hogy szükség van-e beavatkozásra. Hanem az, hogy mit tartunk fenn. Egy állapotot, amelyhez görcsösen ragaszkodunk? Vagy egy folyamatot, amely időnként fájdalmas, de hosszú távon stabilabb?
A 21. századi terepi szakember számára ez az egyik legfontosabb döntési pont. Nem az a kérdés, hogy képes-e fenntartani egy erdőt, hanem az, hogy felismeri-e, mikor nem érdemes. Mert minden fenntartott erdő mögött ott van egy kimondatlan elvárás az, hogy a természet igazodjon hozzánk. És minden ilyen elvárás előbb-utóbb konfliktushoz vezet.
Lehet, hogy ideje lenne másképp feltenni a kérdést. Ahelyett, hogy azt kérdeznénk hogyan tartsuk fenn az erdőt, az lenne a jó kérdés, hogy mit tud fenntartani az erdő önmaga. És ehhez képest hol van valóban szükség ránk.
Talán akkor kevesebb harcra lenne szükség. És több együttélésre.
———————————————————————————————————————————————
Ez az írás az „Egy új gondolkodás az erdőről és a természetről” című sorozat része.
A gondolati ív további állomásai [itt érhetők el →].
———————————————————————————————————————————————-
Témához kapcsolódó írások a sorozatból: