avagy hol húzódik a valódi határ az erdőkről való gondolkodásban?
Közel ötven év erdészeti és természetvédelmi tapasztalata után egyre inkább az a benyomásom, hogy az erdőkkel kapcsolatos legfontosabb viták nem ott húzódnak, ahol általában keressük őket. Nem elsősorban erdészek és természetvédők között, hanem két eltérő gondolkodásmód között. Ez a dokumentum ennek a felismerésnek a gondolatmenetét mutatja be.
A megszokott törésvonal
Az erdőkkel kapcsolatos szakmai és társadalmi viták egyik leggyakoribb témája az erdőgazdálkodás és a természetvédelem viszonya. A közbeszédben gyakran úgy jelenik meg, mintha az erdők jövőjéről szóló legmeghatározóbb kérdések ezen a törésvonalon dőlnének el. Az egyik oldalon az erdészek állnak, akik az erdők kezeléséért, fenntartásáért és használatáért felelősek. A másik oldalon a természetvédők, akik az élővilág megőrzését, a természetes folyamatok védelmét és az emberi beavatkozások korlátozását hangsúlyozzák.
A vita legtöbbször konkrét ügyek körül bontakozik ki. Erdőkitermelések, tarvágások, természetvédelmi korlátozások, védett területek kezelése, vagy a klímaváltozásra adott válaszok kapcsán újra és újra ugyanaz a kép jelenik meg. Mintha két egymással szemben álló tábor küzdene az erdők jövőjéért. Ezt a képet tovább erősíti, hogy a viták gyakran személyekhez, intézményekhez vagy szervezetekhez kötődnek. A figyelem így könnyen a szereplőkre irányul, miközben háttérbe szorul annak vizsgálata, hogy milyen alapfeltevések állnak a véleménykülönbségek mögött.
Ha egy lépéssel hátrébb lépünk, érdekes kép rajzolódik ki. A vitázó felek céljai sokszor jóval közelebb állnak egymáshoz, mint azt első pillantásra gondolnánk. Az erdészek többsége többkorú, elegyes erdőket kíván létrehozni. A természetvédők szintén abban érdekeltek, hogy az egykorú, elegyetlen erdők helyén változatos korú és összetételű erdők álljanak. Mindkét oldal egészséges, életképes, a jövő kihívásainak ellenállni képes erdőket szeretne. Talán nem is a céloknál kell keresnünk az igazi törésvonalat.
Személy szerint sokáig nem értettem ezt a szembenállást. Erdőmérnökként és természetvédelmi szakemberként pályám során mindkét világban otthonosan mozogtam. Miközben a közbeszédben gyakran az erdészek és természetvédők ellentétéről esett szó, én nem éreztem kibékíthetetlennek ezt a nézetkülönbséget. Egyre inkább az a benyomásom alakult ki, hogy a valós törésvonal valahol máshol húzódik. Az erdő működéséről alkotott alapvető elképzelések és a célok elérését szolgáló irányok között. Ennek a felismerésnek a nyomán kezdtem más szemmel tekinteni az erdőkkel kapcsolatos vitákra is.
Mi az erdő egészségének elsődleges forrása?
Az erdészek, a természetvédők és a társadalom többsége egyaránt egészséges, életképes erdőket szeretne. Így a kérdés nem az, hogy akarunk-e egészséges erdőt. A megválaszolandó kérdés így hangzik: Mi biztosítja hosszú távon az erdő fennmaradását, megújulását és alkalmazkodóképességét? Mi az erdő egészségének elsődleges forrása? A szakmai viták jelentős része erre a kérdésre adott eltérő válaszokból fakad.
Az egyik szemlélet szerint az erdő egészsége alapvetően az ember tudatos beavatkozásának eredménye. E felfogás szerint az erdő működése önmagában nem elegendő ahhoz, hogy a kívánatos állapot fennmaradjon. Az egészség megőrzéséhez vagy helyreállításához szükség van az ember folyamatos irányítására, szabályozására és alakító tevékenységére.
A másik szemlélet abból indul ki, hogy az erdő élő rendszer, amely saját működési renddel rendelkezik. Az egészség elsődleges forrása magából a rendszerből fakad. Az erdő képes alkalmazkodni, regenerálódni, szerkezetét átalakítani és működését újraszervezni. Az ember szerepe ebben a megközelítésben nem az egészséges erdő “létrehozása”, hanem a természetes folyamatok érvényesülésének a támogatása, illetve ha szükséges, azoknak a feltételeknek a biztosítása, amelyek között az erdő saját működése érvényesülni tud.
Érdemes hangsúlyozni, hogy ez a szemléletbeli eltérés nem egyértelműen esik egybe az erdészek és természetvédők közötti hagyományos határvonallal. Mindkét szemlélet képviselői megtalálhatók mindkét területen. A különbség nem elsősorban szakmai megközelítések, hanem az erdő működéséről alkotott alapvető feltételezések között húzódik.
A két megközelítés közötti eltérés nem elméleti jelentőségű. Hatással van arra, hogyan gondolkodunk a természetes folyamatok szerepéről, a beavatkozások szükségességéről, az erdőkezelés céljáról és végső soron az ember helyéről természeti rendszerekben, így az erdőkben is. A válasz keresésében érdemes kicsit távolabbi nézőpontot választani és az erdők hosszú történetéből kiindulni. Mielőtt eldöntenénk, hogy mi tart fenn egy erdőt, célszerű megvizsgálni, mit tanít erről maga az erdő.
Mit tanít az erdő története?
Ha meg akarjuk érteni, mi biztosítja az erdő egészségét, érdemes egy pillanatra félretennünk a jelenlegi vitákat, és magára az erdőre figyelni. Nem arra, amit mi gondolunk az erdőről, hanem arra, amit saját története tanít.
Az erdők jóval az ember megjelenése előtt léteztek. Több százmillió éves fejlődésük során olyan változásokat éltek át, amelyek léptéke messze meghaladja mindazt, amit az emberi történelem során megtapasztaltunk. Kontinensek vándoroltak, éghajlatok alakultak át, fajok jelentek meg és tűntek el, egész élővilágok szerveződtek újjá.
A földtörténet során több olyan kihalási esemény is bekövetkezett, amely az akkori élővilág jelentős részét eltüntette. A legismertebbek közé tartozik a perm időszak végének tömeges kihalása vagy a dinoszauruszok korát lezáró kréta végi esemény.
Hasonló tanulságot hordoznak a jégkorszakok is. Az európai erdők jelentős része a lehűlések idején délebbre húzódott, sok területről teljesen eltűnt, majd az éghajlat enyhülésével fokozatosan visszatért. A ma ismert erdőtársulások jelentős része ilyen hosszú vándorlások, visszatelepülések és átalakulások eredménye.
A klíma története sem egyetlen stabil állapot története. A Föld történetében melegebb és hidegebb időszakok, nedvesebb és szárazabb korszakok váltották egymást. Az erdők minden alkalommal reagáltak ezekre a változásokra.
Ezek a változások alapjaiban alakították át a Föld élő rendszereit és befolyásolták az erdők megjelenését. Számos faj eltűnt, ökológiai kapcsolatok szakadtak meg, egész életközösségek omlottak össze. Fafajok terjedtek el vagy szorultak vissza, új társulások alakultak ki, mások eltűntek. Az erdő átalakult, alkalmazkodott, újraszerveződött, majd új formákban ismét megjelent.
Az erdők történetének egyik leglényegesebb tanulsága éppen az, hogy az erdők nem azért maradtak fenn, mert sikerült megőrizniük egy ideális állapotot. Azért maradtak fenn, mert képesek voltak alkalmazkodni a változásokhoz, és a súlyos zavarások után is újra működőképes rendszerekké szerveződni.
Ez a felismerés különösen alapvető a klímaváltozással kapcsolatos mai érvelésekben. Vajon az erdők jövőjét elsősorban a természetes alkalmazkodási folyamatok biztosítják, vagy az ember által meghatározott beavatkozások és átalakítások? A klímaváltozás, az élőhelyek átalakulása vagy más emberi hatások valóban komoly kihívásokat jelentenek az erdők számára. Ezeket nem szabad lebecsülni. Ugyanakkor az erdők története arra is emlékeztet bennünket, hogy a változás önmagában nem idegen az erdőtől. Az erdő fennmaradásának története a változásokhoz való alkalmazkodás története.
A történeti tapasztalat azonban egy másik lényeges kérdést is felvet. Mi tette lehetővé ezt a megújulást? Mi volt a regeneráció forrása? Mi hozta létre újra és újra azokat a folyamatokat, amelyek révén az erdő a legsúlyosabb változások után is képes volt fennmaradni? Az erdő története arra utal, hogy a válasz nem kívül keresendő. A megújulás forrása magában az élő rendszerben rejlett.
Hasonló kérdéssel találkozunk akkor is, amikor az emberi egészségről és a gyógyulás folyamatáról gondolkodunk. Vajon a gyógyulást az orvos hozza létre, vagy az élő szervezet saját öngyógyító, helyreállító folyamatai? És mit tanulhatunk ebből az erdők egészségére nézve?
Az emberi egészség forrása
Amikor valaki megbetegszik, természetes módon segítséget keres. Orvoshoz fordul, vizsgálatokon vesz részt, gyógyszert kap vagy valamilyen kezelést vesz igénybe. Könnyen kialakulhat az a benyomás, hogy a gyógyulás forrása maga a kezelés. Azonban, ha egy kicsit közelebbről vizsgáljuk meg a folyamatot, más képet látunk.
Egy seb nem azért gyógyul be, mert az orvos összevarrta. Az orvos megteremtheti a gyógyulás feltételeit, de a sérült szöveteket nem ő építi újjá. Egy eltört csontnál a gipsz rögzíti a csontot, de az új csontszövetet a szervezet hozza létre. Egy fertőzés leküzdésében a gyógyszerek sokszor nélkülözhetetlen segítséget nyújtanak, de az immunválaszt a szervezet állítja elő. A gyógyulás végső soron az élő szervezet saját működéséből fakad.
Ugyanez a felismerés jelenik meg az erdő esetében is. Ahogyan az emberi szervezet esetében sem az orvosi kezelés hozza létre az egészséget, úgy az erdő esetében sem az emberi beavatkozás az egészség forrása.
Ez nem jelenti azt, hogy az orvos vagy az erdész szerepe felesleges lenne. Sok esetben éppen a megfelelő szakmai beavatkozás teszi lehetővé, hogy a rendszer természetes helyreállító, öngyógyító folyamatai ismét működni tudjanak. A lényeg azonban az, hogy ne tévesszük össze a támogatást magával a működéssel, a beavatkozást a gyógyulással.
Az emberi egészség és az erdő egészsége ugyanarra az alapvető felismerésre vezetnek. Az egészség forrása maga az élő rendszer és annak működése. Ahhoz azonban, hogy ezt pontosabban megértsük, először azt kell tisztáznunk, mit értünk egyáltalán egészség alatt. Vajon egy kívánatos állapotot nevezünk egészségnek, vagy valami egészen mást?
Az egészség mint működőképesség
Amikor egészségről beszélünk, gyakran hajlamosak vagyunk egy kívánatos állapotra gondolni. Van egy elméleti képünk arról, hogyan néz ki egy egészséges ember, és hasonló módon arról is, hogyan néz ki egy egészséges erdő. Az egészséget ilyenkor valamilyen ideálisnak tekintett állapottal azonosítjuk, és a cél az lesz, hogy ezt az állapotot elérjük vagy megőrizzük.
A valóság azonban ennél összetettebb. Az emberi élet különböző szakaszaiban egészen más testi és lelki állapotok tekinthetők egészségesnek. Egy gyermek, egy felnőtt és egy idős ember egészséges szervezete jelentősen különbözik egymástól. Más a felépítésük, mások a képességeik, mások az igényeik és a korlátaik. Mégsem mondjuk azt, hogy csak egyikük egészséges, a többiek pedig nem. Az egészséget nem egyetlen állapot határozza meg.
Hasonló a helyzet az erdő esetében is. Egészen más képet mutat egy fiatal, természetes felújulással létrejött pionír erdő, egy átmeneti fázisban lévő erdő, vagy egy idős, sokszintű, változatos szerkezetű erdő. Más a szerkezetük, mások a domináns folyamataik, más fajok jellemzik őket. Mégis mindegyik lehet egészséges.
Ha az egészséget egyetlen kívánatos célállapottal azonosítjuk, könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy minden eltérés problémát jelent. Az átmeneti állapotok, a zavarások utáni regeneráció, a pionír fajok megjelenése vagy egy erdő természetes átalakulása ilyenkor könnyen hibának vagy romlásnak tűnhet. Az erdő története azonban éppen azt mutatja, hogy a változás az élet természetes része.
Az egészséggel kapcsolatosan egy másik szempontot is mérlegelnünk kell. Vajon azok a mesterségesen létrehozott és fenntartott erdőállapotok mennyire felelnek meg az egészséges erdőnek? Mennyire képesek a természetes folyamatok azokban az erdőkben működni? Mekkora energiabefektetésre van szüksége az erdőnek ahhoz, hogy ezekben az állományokban a működőképességét megőrizze, vagy helyreállítsa? Mennyire tudnak ezek az erdőállományok így – létfontosságú elemeiktől megfosztva – alkalmazkodni a változásokhoz, az erdők előtt álló kihívásokhoz?
Az egészség működőképesség: annak a képessége, hogy egy élő rendszer hosszú távon fenn tudja tartani működését, alkalmazkodni tud a változó körülményekhez, helyre tud állni sérülések és zavarások után, valamint képes megújítani önmagát.
Az erdő egészségét abból érthetjük meg, hogy mire képes. Képes-e természetes úton megújulni? Képes-e alkalmazkodni a változó körülményekhez? Képes-e működtetni azokat a folyamatokat, amelyekből saját fennmaradása fakad?
A hangsúly így az állapotokról a folyamatokra helyeződik át. Egy előre elképzelt, statikus erdőképpel szemben az lesz a kulcsfontosságú kérdés, hogy működnek-e azok a folyamatok, amelyek hosszú távon fenntartják az erdő működését. Ebből azonban egy újabb kérdés következik. Mi az a működés, amelynek fennmaradását védenünk és támogatnunk kell? Mi az az alapvető rendeltetés, amelyből minden más erdei funkció és szolgáltatás származik?
Az erdő elsődleges rendeltetése
Mind az erdészeti, mind a természetvédelmi megközelítésben megszoktuk, hogy az erdő rendeltetéseit mi jelöljük ki. Beszélünk gazdasági, védelmi, közjóléti, ezeken belül természetvédelmi, talajvédelmi, vadgazdálkodási és számos egyéb rendeltetésről. Ezek a kategóriák lényegesek, mert segítenek meghatározni, hogy egy adott területen milyen célokat kívánunk előtérbe helyezni.
Erdőtervezőként hosszú éveken keresztül magam is részt vettem az erdők rendeltetéseinek meghatározásában. Elsődleges és további rendeltetéseket jelöltünk ki, és ez természetes része volt a szakmai gondolkodásnak. Idővel azonban egyre gyakrabban merült fel bennem a kérdés: vajon az erdő szempontjából melyik ezek közül a valóban elsődleges? Létezik olyan cél, rendeltetés, amely nem a mi elvárásainkból, hanem magából az erdő működéséből következik?
A legtöbb rendeltetés emberi nézőpontból kerül megfogalmazásra. Arról szól, hogy mit várunk az erdőtől: faanyagot, élőhelyet, valamilyen védelmi szolgáltatást, rekreációs lehetőséget, klímaszabályozást stb. Ezen a ponton felmerül a kérdés: vajon az erdő azért jött létre, hogy ezeket a célokat szolgálja?
Ha a kérdés mélyére tekintünk, nyilvánvalóvá válik, hogy az erdő elsődleges rendeltetése saját életének és működésének biztosítása. Annak az élő rendszernek a fenntartása és megújítása, amelyben a talaj, a víz, a mikroklíma, a növényzet, az állatvilág és számtalan más élő és élettelen összetevő folyamatos kölcsönhatásban állnak egymással. Egy olyan rendszer, amelynek az ember is része, és amelynek működésétől végső soron az emberiség fennmaradása is függ.
Az erdő nem azért működik, hogy a mi céljainkat szolgálja. Azért tudja a mi céljainkat szolgálni, mert működik.
Ez a különbség apróságnak tűnhet, de alapvetően meghatározza azt, ahogyan az erdőkhöz viszonyulunk. Ha az erdő elsődleges feladatának valamely emberi cél szolgálatát tekintjük, akkor könnyen háttérbe szorulhatnak azok a folyamatok, amelyek minden rendeltetés alapját adják.
Először az erdő működőképességét kell megőriznünk, és csak erre épülhetnek rá azok a célok, szolgáltatások, amelyeket fontosnak tartunk. Másképpen fogalmazva: az erdőktől csak olyan szolgáltatásokat várhatunk el, amelyek mellett képes megőrizni működőképességét. Ez nem jelenti azt, hogy a gazdasági, természetvédelmi vagy közjóléti célok jelentősége csökkenne. Azt jelenti, hogy ezek hosszú távú megvalósíthatósága attól függ, sikerül-e megőrizni azokat a folyamatokat, amelyek az erdő működését fenntartják.
Ebből rögtön egy további következtetés is adódik. Az erdőkezelés és az emberi beavatkozások értékelésének legfőbb szempontja nem az, hogy szolgálnak-e valamilyen emberi célt, hanem az, hogy hogyan hatnak az erdő működését fenntartó folyamatokra. Ezzel eljutunk az erdész szerepének és a beavatkozások kérdésének újraértelmezéséhez.
Az erdész szerepe – a működés támogatása
Ha elfogadjuk, hogy az erdő egészségének alapja a működőképesség, és hogy az erdő elsődleges rendeltetése saját életének és működésének fenntartása, akkor ebből egy fontos gyakorlati kérdés következik. Mit jelent mindez az erdőkezelés és az emberi beavatkozások szempontjából? Az, hogy az erdő életébe nem szabad beavatkozni? A válasz egyértelműen nem.
Az itt bemutatott megközelítés nem azt állítja, hogy minden emberi beavatkozás káros vagy szükségtelen lenne. Az ember hosszú ideje alakítja az erdőket, és számos helyzetben ma is szükség lehet tudatos szakmai beavatkozásokra. Sok esetben éppen az emberi tevékenység által okozott problémák helyreállítása, a sérült folyamatok helyreállítása, vagy a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodás teszi indokolttá az aktív erdőkezelést. A megválaszolandó kérdés az, hogy miért avatkozunk be, és milyen következményekkel jár a beavatkozás.
Az erdőkezelés során mindig valamilyen célt szeretnénk elérni. Lehet ez faanyagtermelés, természetvédelmi cél, közjóléti funkció, vízvédelem, klímaalkalmazkodás vagy számos más szempont. Az ember természetes módon alakítja környezetét, és jogos igényei vannak az erdőkkel kapcsolatban is.
Minden emberi döntés azonban valamilyen választást jelent. Amikor egy adott cél érdekében beavatkozunk az erdő életébe, az nem csak az adott célra lesz hatással. Egy funkció erősítése gyakran más funkciók érvényesülését csökkenti. Egy rövid távú előny hosszú távú következményekkel járhat. Egy kívánatosnak tartott állapot fenntartása korlátozhatja azokat a természetes folyamatokat, amelyek az erdő alkalmazkodóképességét biztosítják.
Az erdőéltetés szemlélete nem az emberi célok létjogosultságát kérdőjelezi meg. Azt állítja, hogy minden döntés értékelésénél figyelembe kell vennünk annak hatását az erdő működőképességére. Ebben a szemléletben az erdész szerepe is más megvilágításba kerül.
Az erdész feladata nem az erdő természetes folyamatainak kiváltása, és nem is az erdő teljes irányítása. Feladata sokkal inkább az erdő működésének megértése, az összefüggések felismerése, a különböző célok és következmények mérlegelése, valamint azoknak a döntéseknek a meghozatala, azon beavatkozások végrehajtása, amelyek a lehető legjobban szolgálják az erdő hosszú távú működőképességét.
Ez egyszerre kíván magas szintű szakmai tudást és szakmai alázatot: tudást ahhoz, hogy felismerjük, mikor van szükség beavatkozásra, és alázatot ahhoz, hogy felismerjük, mikor képes az erdő saját folyamatai révén megoldani azt, amit mi problémának látunk. Végső soron nem az a kérdés, hogy beavatkozunk-e az erdő életébe, hanem az, hogy döntéseink erősítik vagy gyengítik annak működőképességét, azokat a folyamatokat, amelyek fenntartják az erdő életét, alkalmazkodóképességét, regenerációs képességét és hosszú távú egészségét.
Zárszó
Az erdők jövőjéről szóló párbeszédek valószínűleg a jövőben sem fognak megszűnni. Továbbra is különböző célok, érdekek és értékek találkoznak majd az erdőkkel kapcsolatos döntésekben. A kérdés azonban az, hogy megértjük-e azokat a folyamatokat, amelyek az erdők egészségét, alkalmazkodóképességét és hosszú távú fennmaradását létrehozzák.
Ha az erdő egészségének elsődleges forrása valóban maga az erdő, akkor a jövő egyik legfontosabb feladata nem az általunk kigondolt erdő célállapotok kikényszerítése, hanem az erdő működésének jobb megértése és támogatása lehet.