Az éltető és élhető táj konferencia – előadás
Az éltető erdő
Az erdők szerepét és jelentőségét alapvetően két adattal lehet szemléltetni. Az egyik az erdősültség, a másik az erdőben fellelhető változatosság, sokféleség. A Föld szárazföldi területeinek valaha kb. 60%-át erdők, erdős vegetáció borította. Emellett az erdők a Föld legösszetettebb és legbonyolultabb szerkezetű élő közösségeit alkotják. Ez a változatosság mind a fajok számában, mind a szerkezeti sokféleségben – mozaikosság és az erdőt alkotó szintek száma – nyomon követhető. E két adatból kitűnik, hogy a Föld ún. biológiai sokféleségének jelentős része az erdőkhöz kötődik.
Minden olyan területen, ahol az éghajlati vagy a talajviszonyok ezt lehetővé teszik, a záró társulás – a területen kialakuló és ott folyamatosan, hosszú időn keresztül megmaradó életközösség – az erdő valamilyen formája, azaz dominánsan a fás vegetáció meglétével jellemezhető közösség lesz. Ennek az életközösségnek a változatossága, összetétele és szerkezeti gazdagsága számos éghajlati és egyéb környezeti tényezőtől függ (lásd a trópusi esőerdők buja gazdagságától kiindulva, a mérsékelt övi lombos erdők változatos összetételén keresztül eljutva egy tajgán kialakuló fenyves erdőtársulás néhány fajból álló közösségéig).
Az erdők területi kiterjedése, típusainak változatossága, az erdőn belüli faji és szerkezeti sokféleség számos olyan funkciót kölcsönöz ezeknek a fás életközösségeknek, amelyek kiemelkedő szerepet játszanak a földi élet egészségének és egyensúlyának megőrzésében és fenntartásában.
Az előbbiek alapján nyilvánvaló, hogy az erdők területének, és az egyes erdei életközösségek változatosságának minél erősebb csökkenésével a földi élet is egyre inkább kibillen abból a természetes egyensúlyból, amelyet a természetes élőhelyüket borító, természetes összetételű erdők jelentettek ennek az egyensúlynak a fenntartásában. A Föld erdősültségének mintegy 50%-os csökkenésével elértünk arra a szintre, hogy az egyensúly felborulása az emberi faj létét is veszélyezteti, azáltal, hogy megszünteti azokat a biológiai alapokat, melyek nélkül az emberi lét nem képzelhető el.
Erdő és ember
Az erdő és ember kapcsolatát két oldalról lehet szemlélni. Az erdő – mint a földi bioszféra egyik legjelentősebb élő társulása és egysége – alapvetően határozza meg az ember létfeltételeit itt a Földön. Az ember, mint biológiai lény, része ennek a bioszférának, egyike annak a számtalan élőlénynek, amelyek a földi élő rendszert alkotják. A természet és az ökológia törvényszerűségei ugyanúgy vonatkoznak rá, mint minden más földi élőlényre. Ezek a törvényszerűségek egy dinamikus egyensúlyi állapotban tartják a Földet, és minden olyan változással szemben fellépnek, amelyek ebből a helyzetből ki akarják billenteni.
A másik oldalról az ember egy olyan tudatos, szellemi lény, akinek megadatott a teremtés képessége: hogy a maga képére formálja ezt a világot, hogy képes legyen jelentős változásokat létrehozni a Föld természeti rendszerében. A rosszul használt tudással, az ember mérhetetlen elszaporodásával, és azzal a jelenséggel, hogy az ember a Természettel való együttműködés helyett annak leigázását tűzte ki céljául, az ember mára egy rákos daganattá nőtte ki magát Gaia testén. Az ember által létrehozott változás olyan méreteket öltött, ami fenyegetővé vált a földi élet egyensúlyának tekintetében. A Föld (Gaia), aki maga is élő, és létfeltételeit veszélyben érzi, szembe szállt ezzel a nagymértékű változással.
Mindezt jól jelzik azok a természeti jelenségek és változások (földrengések, szökőárak, éghajlatváltozás szárazságok és esőzések), amelyek jellemzik a Föld „önvédő” tevékenységét az elburjánzó emberiséggel szemben.
Az erdő változásai
Az emberi tevékenység erdőkre gyakorolt hatását két irányból lehet megközelíteni. Az egyik az erdőterület csökkenése, a másik az erdőben fellelhető biológiai változatosság csökkenése. Az egyre szaporodó emberiség életterének és élelmiszer-ellátásának igénye az erdők területének csökkenéséhez vezetett. Az erdőkben található anyagi javak (faanyag, egyéb erdei termékek) felhasználásának és az ember-központú erdőgazdálkodásnak következményeként a valaha természetes állapotú erdők jelentősen átalakultak, elszegényedtek. Mind a fafajok változatossága, mind az egyéb élőlények életfeltételeinek lehetősége csökkent. Eltűntek a ritka, de az ember számára értéktelennek ítélt elemek, és a tudatos átalakító tevékenység következtében elszaporításra kerültek azok az elemek, amelyek az ember gazdasági igényeit szolgálták (iparilag értékes fafajok, vadállomány). Mindez egy nagyarányú homogenizálódáshoz, a biológiai változatosság csökkenéséhez és az erdők egészségi állapotának nagyfokú romlásához vezetett. Azokat a természetes erdődinamikai folyamatokat, melyek valaha vezérelték az erdők működését és változását, felváltották azok a mesterséges emberi beavatkozások, amelyek a természeti folyamatok ellenében, a természet erejével szembeszállva próbálják fenntartani mesterséges erdeinket (faállományainkat). Mindez a változás méreteit és hatásait tekintve természetesen már a teljes földi élő rendszer egyensúlyának kibillenéséhez is vezetett.
Az erdő éltetése
Az első lépés, hogy a Természethez való általános viszonyunkat kell megváltoztatni. Fel kell ismerni és el kell fogadni a természeti törvények érvényességét, és azt a tényt, hogy ezek alól a törvényszerűségek alól nem tudunk mentesülni. A Természethez fűződő viszonyunk megváltoztatása mellett hathatós lépéseket kell tennünk annak érdekében, hogy mi éltessük a minket éltető Természetet – benne az erdőket is. Fel kell ismernünk, hogy biológiai lényként a Természet részei vagyunk, és életünket nem függetleníthetjük a Természet folyamataitól. Konkrét lépéseket kell tennünk a természetes folyamatok visszaállítására és egy olyan mértékű természet-használat kialakítására, amely mellett ezek a természetes folyamatok újra működésbe tudnak lépni, beindítva a Természet öngyógyító rendszerét.
Hasonlóan, ahogy az embert teljes egészében szemlélő holisztikus medicina lassan felváltja az egyes szerveket és működéseket külön-külön kezelő, az összefüggéseket figyelmen kívül hagyó klasszikus orvoslást, úgy a Természet és az erdők szemléletében is egy váltásra van szükség. Egy olyan megközelítésre, amely nem csak az ember számára közvetlenül hasznot hozó erőforrásokat és anyagi javakat veszi észre és hasznosítja, hanem teljes összefüggésében látja a Természet működését, és arra törekszik, hogy ez a működés minél tökéletesebben helyre tudjon állni.
Az erdők kezelésében rendelkezésre állnak ezek a módszerek, amelyek lehetővé teszik azt, hogy a természetes erdődinamikai folyamatok minél teljesebb érvényesülése mellett, az erdők önregenerálódása beindulhasson, változatossága megközelítse a természetes erdők változatosságát, de emellett azokról az erdei szolgáltatásokról és termékekről se kelljen lemondanunk, amelyeket az erdő az ember számára szolgáltatni képes.
A folyamatos erdőborítást biztosító Pro Silva szemlélet egy olyan erdőgazdálkodási lehetőséget biztosít, amely megfelel a fentebb leírt feltételeknek. Az erdős tájkép egységének megőrzése mellett alapvetően követi az erdők fejlődésének és átalakulásának természetes dinamikáját, megőrzi – illetve az átalakulás során – jelentős mértékben visszahozza azt a természetes változatosságot, amely a valaha itt élt természetes erdőket jellemezte. Mindezt oly módon teszi, hogy mellette mindazok az anyagi javak, melyeket a hagyományos erdőgazdálkodás mellett megadott az erdő, továbbra is rendelkezésre állnak. A természetes folyamatok működésének eredményeként lényegesen kisebb ráfordítások szükségesek az erdők fenntartásához. Az így kezelt erdők gazdaságossága nem rosszabb, mint a hagyományos erdőgazdálkodás esetén, és a hagyományosan kezelt erdők időszakos jövedelmezőségével szemben folyamatos bevételt biztosítanak az erdő tulajdonosa számára.